ITT KEZDŐDIK. Továbblépés: Bejegyzés végén ÚJABB BEJEGYZÉS-re kattintva

Budapest Airport

Itt ülök a reptéren, várva a beszállásra. Azt hiszem elmondhatom, hogy ilyen szervezett még soha életemben nem voltam. Ma délelőtt picit ide...

Sanctuary

Hajóval érkeztem a Sanctuarybe, a várva várt hastánc tanfolyam helyszínére, óriási hullámok közepette, de nem volt más választás, mert a szárazföldi útról mindenki azt mondta, hogy járhatatlan. Még mindig Koh Phangan szigetén járunk.

Egyszerűen fantasztikus ez a hely. Nemcsak a helyszín miatt, ami egy varázslatos öblöt takar egyből a dzsungellel szegélyezve, hanem leginkább az emberek miatt, akik ide keverednek és egy olyan közösséget alkotnak, aminek vonzereje óriási és energiája leírhatatlan. Talán kicsit a poonai asramhoz tudnám hasonlítani Indiában, csak itt még szabadabb minden, és a világ minden tájáról érkeznek ide tanítók, sámánok, gyakorlók, lézengők, keresők, vagy szimplán kíváncsi szempárok, hogy megosszák egymással széles körű tapasztalataikat. Vannak napi jógaórák, (Pl Peter Clifford), különböző csoportos foglalkozások és tanfolyamok, teaház, filmvetítés, és a legjobb bulik az egész világon (nem csak én mondom). Nem véletlen, hogy sokan nem tudnak elszakadni ettől a helytől és itt ’ragadnak’ hónapokra, dolgoznak, tanítanak, közösségi életet élnek, hazamennek, majd újra visszajönnek. Senkit nem láttak még eredeti terve szerint elmenni, mindig ’á még egy nap, á még 1 hét, na jó még 1 hónap…’ Újra és újra sok év után is visszahúzza őket szívük a Haad Tien öbölbe, mert tudják, hogy minden alkalommal felejthetetlen élményben van részük egy olyan közösség karolásában, akik hasonló utat járnak. Egy igazi támogató közeg ahhoz, hogy szabadon kifejezhesd magad és kivirágoztasd a benned élő misztériumot. Nagyon sokat számít. Egyszer csak azt veszed észre, hogy mélyen belül felgyulladt a gyertya és te pedig csak nyílsz, nyílsz és nyílsz a végtelenség felé. Eszméletlen szabadnak és felszabadultnak érzed magad annak tudatában, hogy senki nem ítélkezik feletted és rak be skatulyákba attól függően hogy hogyan cselekszel, hanem megnyilvánulásodtól függetlenül TISZTELIK azt aki vagy. Egytől egyig mindenki tiszteli a másikat. Ha sírnod kell sírj, ha nevetned kell nevess, nincs szükség megjátszásra. Mindenki támogat ebben. Ilyen sok vidám, felszabadult, örömtől ittas csillogó szempárt ritkán látni egy helyen.

A helyiek is felvették ezt a hangulatot és a közösség részeként viselkednek, ők is láthatóan élvezik és imádják. Szállást mindig nehezen lehet találni, főleg hogy az emberek nagy része hosszú időre becövekeli magát. A helyszínt valahogy úgy kell elképzelni, hogy van az alap bázis, a Sanctuary étterem és szétszórva a dzsungelben és a hegyoldalban az órák és kurzusok helyszínei, mind egytől egyig szabadtéri, de tetővel fedett és oldalról szúnyoghálóval bevont. Eltölteni pár órát ezekben a helyiségekben már maga nagy élmény. Ha épp nincs foglalkozás nyugodtan bemehetsz meditálni, nem zárják az ajtókat. Ezeken kívül minden szétszórva a hegyoldal és a dzsungel takarásában, több bungaló komplexummal tarkítva, minden szabadon átjárható. Olyan mini falu feeling.

Végül egy dormitoryban találtam helyet, egy hegyoldalban, közvetlenül a dzsungel ölelésében, vagyis nagy terem és sok ágy egymástól kb 1 méterre, egy első emeleti helyiségben, melyhez tartozik egy óriási terasz, ahol közös jógázások, egyéb gyakorlások és közösségi élet zajlik. Abszolute bizalmi alapon működik az egész, ugyanis mindenkinek elől van minden cucca. Nekem úgy érzem, hogy jól is jött ez az alkalom arra, hogy gyorsabban megismerkedjek emberekkel, hiszen ez most nem az elvonulás időszaka. Az alvással sincs gondom, főleg hogy aki későn jön meg, nagyon halkan motoszkál, de amúgy is már van hasonló tapasztalatom a Caminoról. Még szálláskereséskor valaki azt mondta, hogy nagy részt nők alszanak a dormitoryban, de azt hiszem pont mellettem egy holland srác alszik, de ez majd még este kiderül. :) A tenger itt nagyon hullámos, így nem alkalmas az úszásra.

Végül az estéből nem derült ki, hogy fiú alszik e mellettem, vagy lány, merthogy mire hazaértem már mindenki mélyen aludt. Nem csoda, hiszen hajnali 4 óra volt.

Ugyan korán le akartam feküdni, mert fáradt voltam az aznapi utazástól, de aztán találkoztam egy ismerős brazil lánnyal, akinek még az utazás kezdetén Krishna mutatott be Bangkokban és Ő mondta, hogy van valami buli ma este és menjünk el megünnepelni a megérkezésem. Gondoltam megkajálunk, ellézengek kicsit, aztán időben nyugovóra térek. Ehhez képest az lett, hogy egyre több emberrel ismerkedtem meg az este folyamán, egyik jobb fej, mint a másik, aztán a kis kimaradásból nagy kimaradás lett. Van egy angol srác, akinek az édesanyja magyar és amint megtudta, hogy én is az vagyok, megbombázott a teljes magyar szókincsével. Nagyon vicces volt, főleg hogy valamiféle improvizációs, játékosságon és humorizáláson alapuló kreativitást fejlesztő csoportot vezet, néha parodistaként lép fel és komédia showkat csinál. Azt mondja, hogy akkor tudod igazán Te irányítani az életed, ha kreatív vagy és tudsz improvizálni. Nagyon érdekes dolgokat mondott. Aztán találkoztam egy másik férfival, aki amerikai, de a családja szintén félig magyar. Folyamatosan úton van valahol a világban és tanít, immáron 25 éve. Egyfajta sámánnak vallja magát és csoportjai abban segítenek, hogy felvegyük a kapcsolatot önmagunkkal, közelebb kerüljünk saját energiánkhoz, életerőnkhöz, ami a szexuális energia maga, valamint tudatosabbá váljunk minderre a hétköznapokban is. Sokat beszélgettünk a jógáról, tantráról, tévutakról, merevségről, örömről, tudatosságról. Nagyon jó kis eszmecsere volt. Aztán megindultunk abba a bizonyos buliba. Hát azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon-nagyon régen nem buliztam már ennyire eszeveszett jót. A dzsungel előtti utolsó bungaló-bár emeleti teraszán volt megtartva, ha minden igaz egy buzi pár tiszteletére, akik tavaly házasodtak össze itt a Sanctuaryban. A zene fantasztikusan jó volt, sok-sok régi örökzöld elektronikus csemege, tipikusan olyan fenék rázós, ami alatt még WC-re is sajnálsz kimenni, így inkább egész este tartogatod a sárgát. Nem voltunk túl sokan, így nagyon családias hangulat alakult ki, és láthatóan mindenki nagyon élvezte az estét. Érezni lehetett a felszabadultságot és az oldottságot a levegőben, amit az emberek teremtettek. A tér közepén volt egy táncos rúd, amin egyszer csak rajta termett 2-3 lány és egymást felváltva egészen akrobatikus elemekkel szórakoztatták a közönséget. Nem profi performance volt, hanem inkább próbálgatták a határaikat, kísérleteztek, nem érdekelte őket, hogy ha nem sikerült valami és ezt mindenki látta. Ez nagyon tetszett. Aztán egy- egy fiú is a rúd közelébe merészkedett, ők leginkább erőelemeket mutattak be a rúdon és az a feletti gerendán, mint például nyíl egyenes vízszintesen megtartották magunkat a függőleges rúdon. Elég látványos volt. Közben a közönség meg nem állt táncolni és tapsolni, énekelni és hangosan buzdítani az éppen középpontban táncolót. Aztán színre lépett egy hihetetlen gyönyörű brazil lány, aki mellesleg szupermodell és a maga játékosságával birtokba vette a rudat. Ez a lány úgy néz ki, a barna bőrével, tökéletes testével, hosszú fekete hajával és sugárzóan gyönyörű arcával, hogy egyszerűen nem tudod levenni róla a szemed, nőként sem. Többször megpróbált közelebb húzni a rúdhoz és táncolásra invitálni, amire többek is biztattak már egy ideje, de valahogy nem tudtam elengedni a gátlásaimat, hogy kibontakozzon az energia, ami bennem pulzál és valahol igenis menne és táncolna a középpontban. Nem tudtam elszakadni attól a gondolattól, hogy ez a fajta kifejeződés az otthoni megítélés szerint mennyire kurvás és nem rendes lányhoz való… Aztán eszembe jutott az is, hogy dobjam el a mankóimat, de valahogy nem… Érdekes tükör volt. Itt azonban mindenki leszarta mindezt, látszott az arcukon mennyire élvezik, látszott az oldottság és a játékosság, valamint hogy mennyire fontos mindehhez az a támogató közeg, ami itt jelen van. Úgy fejezed ki magad, ahogy csak akarod, nem mondja meg senki, hogy mi a helyes és mi nem. Pont úgy, ahogy nincs jó és rossz döntés sem, csak döntés. Amikor már ötödszörre tartottam magam vissza a brazil szépség invitálásától, pedig már a koktéljával is megkínált, mondtam, hogy ehhez még gátlásos vagyok és nem merek, erre a következőt mondta: „ Mindannyian gyerekek vagyunk, a világ pedig egy játszótér, és mi játszunk ahogy tudunk!” − majd elkezdett először lassan körözni, aztán egyre több mozdulatot belevinni, és közben minden körben amikor hozzám ért tovább magyarázta és sugározta ezt az oldottságot, mintegy próbált megfertőzni. :) Végül aznap győzött a gátlásom, és csak a kör széléről pumpálta a testem a zene ritmusát. Meglátjuk majd kiszabadul e a kismadár.

Az első és második nap, vagyis hétfőn és kedden ugyan ezt éreztem a hastánctanfolyamon. Volt egy blokk bennem, aminek örülök hogy egyáltalán már tudatában vagyok, valami merevség, ami nem engedte kiszabadulni a táncoló belső erőt, valami nagyon mélyen gyökerező gátlás. Nagyon tetszett és elég jól is ment, de folyamatosan kontrollálni akartam a lépéseimet és emlékezni arra, hogy mi után mi jön, vagyis nem sikerült még eggyé válni a tánccal, csak ritka pillanatokban, amikor alkalmam volt bepillantani abba, hogy mi történik majd akkor, ha átszakad a gát. Megosztottam az érzéseim Mónikával, az oktatóval, nagyon örült a felfedezésemnek és biztosított arról, hogy ne aggódjak, pár nap múlva az elme már annyira el lesz halmozva mindenféle lépésekkel, hogy egyszerűen feladja és akkor megtörténik. Én türelmesen várom. Ez a nő, Mónika, fantasztikus! Ahogy tanít, amilyen nőiesség van benne, amilyen a kisugárzása, amilyen szeretettel fordul mindenki felé. Egy hihetetlen, csodálni való, mosolygós teremtés. Úgy érzem, hogy már azért megérte idejönni, hogy találkozhattam vele. Indiai származású, de Amerikában nevelkedett 9 éves kora óta. Menő üzletasszonyként élt New Yorkban, mígnem 26 évesen Egyiptomban látott egy hastánc előadást, teljesen beleszeretett, és ő maga is elkezdte tanulni, majd nem sokkal később már fel is lépett. Egy kis átmeneti időszak után háta mögött hagyta NY-i karrierjét és visszament Indiába, most pedig járja a világot és tanít, már csak ritkán lép fel, akkor is inkább templomi tánccal. A misztikus hastáncfolyam név onnan jön, hogy nem csak szimpla hastáncot tanulunk, hanem Mónika ötvözte a jógát, a csakrák és energetikai rendszerek ismeretét és a hastáncot. Beszélünk a női energiákról, mozgásukról, hozzá kapcsolódó érzetekről és érzelmekről, mudrákról, tánc, jóga és tantra rendszerekről, kicsi mitológiát is beleveszünk és sokat táncolunk. Nem egy mozdulatot tanulunk sokáig, hanem elhalmoz egymás után az új elsajátítandó mozdulatokkal, mígnem az elme egyszer csak besokall és beáll a csend, ott maradsz te és a tánc, ami igazából már egy és ugyan az.

Kis csoportban dolgozunk, aminek külön örülök, és hasonlóan fantasztikus energiák mozognak, mint a női jóga táborban és olyan meghittség van jelen, mint a női körben. Olyan programok vannak, mint istennő beavatás, érzékek felébresztése, meditáció, meglátni egymásban az istennőt és kifejezni azt, stb. Nagyon-nagyon jó itt lenni és ennek a részese lenni. Első este szétterítettünk istennő kártyákat, és mindenki feltett magában egy kérdést, majd húztunk. Az én kérdésem az volt, hogy hogyan tudnám ezt a merev falat áttörni, mit kell ahhoz tennem, hogy ez leomoljon. Erre csodák csodájára egy olyan kártyát húztam, ami azt írja le amit itt és most csinálok….

Végül valami áttört. Kedd este. Nem a tanfolyamon, hanem a kedd esti buliban, az Éden nevű bárban. Már nem is csodálkoztam azon, hogy mennyire hihetetlen jó a zene, csak elkezdtem mozogni. Aztán egyszer csak eltűntem és csak a testem mozgott. Hajnalig táncoltam, és akkor is csak azért hagytam abba, mert már besokalltam, hogy szó szerint nem hagytak békén a férfiak. Többen is odajöttek hozzám, hogy mennyire árad belőlem a nőiség és női energia. Magabiztosságot éreztem, és hihetetlen hálát hogy újdonsült nővéreimet megismerhettem, hogy vannak, hogy léteznek, hiszen láthatatlanul is éreztem odaadó támogatásukat.

Mivel nem sokat aludtam és az éjjeli mozgás teljesen a hatalmába kerített, a harmadik nap volt a legsiralmasabb a tanfolyamon, de éreztem, hogy valami történt. Valami átszakadt, valami megváltozott.

A tanfolyam tényleg nagyon intenzív, 10-kor kezdünk, és 13 óráig tart az első etap, majd 16-19 óráig a második. Közben ebédszünet, kis döglés, este vacsi, aztán mindig valami történés. Minden reggel azzal kezdünk, hogy feldíszítjük magunkat csilingelő hastáncos szoknyával és indiai bindivel, amit a két szemöldök közé kell helyezni. Csütörtök este újabb buli volt, az alapító Mike 51. szülinapjának tiszteletére, amire mi, hastáncosok is egy 2 perces mini meglepetéssel készültünk. Az éjszakai bulit és zenét már nem is részletezem. Aztán jött a péntek, a tanfolyam utolsó napja, amikor is egy 20 perces show keretében bemutatjuk a nagyközönség előtt, hogy mi az amit tanultunk az elmúlt 5 nap alatt. A szokásossal ellentétben most semmilyen hirdetés nem volt kitéve az esti bemutatóról, mégis mindenki tudott róla, így sokan eljöttek megnézni. Mónika ellátott minket szebbnél szebb ruhákkal, én egy lila-sárga kombinációt választottam ki, majd délután óriási sminkelés, és a show este 9 körül. Mióta elindultam Novemberben, nem voltam kisminkelve, ezért most ez is nagyon jól esett. Az előadásra nagyjából az esélytelenek nyugalmával indultunk, mert a koreográfiát az utolsó előtti nap délután kezdtük csak összerakni és gyakorolni, az utolsó nap pedig még mindig tanultunk újabbakat, hiszen összesen 5 táncot adtunk elő. Mielőtt leindultunk az étterembe, az előadás helyszínére, körbeültünk egy közös utolsó tisztító és beavató meditációra, ami nagyon megnyugtató és bensőséges volt, mindezek ellenére mégis nagyon izgultam, de istennőim (ahogy hívtuk egymást) ott voltak velem, ott voltuk egymással. Aztán a show nagyon jól sikerült, bár nagyjából egy lépésre sem emlékeztem, egyedül Mónikának azt a tanácsát igyekeztem tartani, miszerint mosolyogj és figyelj a pillantásodra, minden ezen múlik, akármit csinálsz emellett, jól fog kinézni. Az utolsó pillanatban beesett 3 magyar srác, akik miután elfoglalták királyi lakosztályukat, készségesen lekamerázták a showt. Ezúton is köszönet. Egyiküket ismertem csak, de a másik kettővel is hamar összecimboráltunk.


Aztán következett a hét fő eseménye, a messze földön híres péntek esti Guys bar party, Ez egy olyan buli, ami este 9-10-től másnap du 4-ig tart, végig irdatlan jó zenékkel. Sokkal jobb, mint bármilyen full moon party, és erre már néhány haad rini is rájött, így terjed a hír, de az itt élők próbálják megőrizni a közösségi szellemet és a buli hangulatát, ezért tagadják a csúcsminőségét, ha hírbe jön. Az éjszaka folyamán ha elfáradtál hazamész aludni egyet, majd reggel felkelsz és jössz vissza bulizni. Sokan reggel 7-kor, egy nagy alvás után jönnek csak. Akkor van a legeslegjobb zene. Én 3-ig táncoltam, hazamentem aludni, majd 7-től újra töltve. Ez alatt az időszak alatt nagyon aludni nem lehet, mert a teljes öböl minden utolsó zugában is teljes hangerővel lehet hallani a zenét, főleg hogy az én szállásom ráadásul onnan 300 m-re van.

Ebből adódóan a szombati nap fennmaradó része pihivel telt, majd vasárnap reggel 8-ra elmentem Peter Clifford Vinyasana Flow-nak nevezett órájára, ami szintén óriási élmény volt. 2 órás volt a foglalkozás, ami olyan gyorsan elröppent, hogy észre sem vettem és nagy örömömre a csípő gyakorlatok voltak előtérbe helyezve (ami nekem amúgy is a gyenge pontom) egy teljesen más megvilágításban. Sokat beszélt a légzés fontosságáról és a mosolyról jóga közben, hogy ne vegyük túl komolyan, merevség helyett inkább élvezzük. Tetszett nagyon amiket mondott.

A nap további részében környező öblöket fedeztem fel, majd másnap reggel, eredeti tervem helyett 3 nappal később elindultam kedvenc szigetemre, Koh Taora egy kis átmeneti ejtőzésre és kiszakadásra az intenzív kb. 1 hét után, majd újabb 3 nap múlva busszal Kuala Lumpurba, ahonnan repülök Balira, hogy újabb órákat vegyek, ezúttal Balinéz táncból...