A Khao Sok Nemzeti Parkban eltöltött pár nap alatt sikerült újra visszazökkenni a természet rendjére. Korán feküdtem, és korán reggel, a nappal együtt keltem jógázni.
A Nemzeti Park élővilága különösen régi, 160 millió éves múltra tekint vissza, így idősebb, mint az Amazonas őserdeje. Területén egy hatalmas kiterjedésű tó található, mely tele van tűzdelve a korábban már említett karsztkúpokkal. Fantasztikus látvány, ahogy a rikító fehér habos-babos felhők alatt és között kikandikálnak a mélyzöld tó vizéből ezek a dús növényzettel szőtt kőrengetegek. Olyan nagyon pihe-puhának tűnnek. Legszívesebben a tiszta kék égből először a felhőkre ugranál, elmajszolnád, mint a vattacukrot, majd belehuppannál a pihe-puha szőrmók kúpocskák ölelésébe. Nagyjából 1 órányi hajózással e gyönyörű területen megérkezel néhány úszó bungalóhoz. Itt el lehet tölteni egy éjszakát, de a legtöbb turista csak látogatóba jön, nem is értem miért, hiszen felejthetetlen az a nyugalom, csend és harmónia, amely a bungalód teraszáról újra és újra eltölt, bár betelni vele képtelenség. Mivel itt nincs étterem, meg semmi, csak pár bungaló, a személyzet adja az ételt, áram pedig 6-10-ig van, melyet aggregátor biztosít. A bungaló láncolat egy hegyhez csatlakozik, melyre felkapaszkodva 2 budi blokk található. A lentebbi, este megközelíthetetlen, mert a denevérek birtokba veszik. A Nemzeti Park és a tó területe elég nagy védelemnek örvend, így alig néhány csónak szennyezi csak a vizét és a turista sem számottevő. Az ott eltöltött éjjelen, senki más nem volt ott a személyzeten kívül. A víz hihetetlen tiszta, színe nagyon élénk és olyan selymes és simogató érintkezni vele, mintha a legfinomabb és leglágyabb selyembe burkolóznál. A képek magukért beszélnek, először az első szállás és környékéről, majd a tó területéről. Katt a képre:
A következő megálló Krabi város volt egy alvás és vásárlás erejéig, mivel hogy a Nemzeti Parktól kora délutáning képtelen voltam elszakadni.
Mostanra pedig megérkeztem a tengerhez, Koh Phi Phi szigetére, mely arról nevezetes, hogy a közelben forgatták a Part című filmet. Átütő az érzés, amikor a hajóról a tenger sós ízét a szádban ízleled. Gyújtottam füstölőt Márticsku nevében és gondoltam mindannyitokra. Kicsit több, mint 2,5 éve már voltam itt, ugyan csak egy felfedező túra keretében, hiszen a sziget másik felén laktam, ahol a nagy élet folyik. Itt el vagyunk kicsit zárva a civilizációtól. A városig, így az első boltig vagy hajóval, vagy 1,5 órás kemény túrával lehet átkelni a hegyen, azonban a helyiek itt is biztosítanak mindent. Az öböl egy egykori cigány kalóz családé volt, akik eladták a terület nagy részét, kaptak érte 60 millió Bathot, és most a bambusz vízipipájukon kívül nem sok mindennel bajlódnak. Néhány vendég megfordul, de inkább a szomszédos bungalók vannak telítve. Mivel a család egészen a hegyre építkezett, vigyázni kell a kígyókkal, ezért felfelé jövet nem árt mindenféle hangokat kiadni, hogy elmeneküljenek, bár állítólag nincs errefelé halálos mérgű, de azért csak kellemetlen. Gekkókat is látni dögivel, nagyobbakat, mint valaha, és a szúnyogok is gigantikusak, mind méretükben, mind számukban. A terasz a tengerre néz, már amennyi kiszűrődik belőle a dús lombkoronák közül. Ez a sziget napfelkeltés oldala.
Többen kérdeztétek a lelki oldalt, azonban nem tudok mit mondani, mert zajlódnak a folyamatok a mélyben, így csak figyelgetem és hagyom lenni őket egyelőre. A jóga, pránajáma, meditálás, olvasás, és minél több tudatosság, terítéken van. Azonban ezekhez azért rendszeresség kell, ami az utazás hektikussága miatt eddig nem igen volt meg. Ezt a most következő időszaktól remélem, mégis próbálok minél lazábban viszonyulni hozzá. Idáig az utam során vegetáriánus ételeket fogyasztottam, de itt a frissen kifogott halakkal néha lepaktálok, illetve a Khao Sok első szállásán a háziasszony olyan finom borsos-fokhagymás csirkét csinált, hogy teljesen lekenyerezett. Mára ennyit. Puszi mindenkinek!
A Nemzeti Park élővilága különösen régi, 160 millió éves múltra tekint vissza, így idősebb, mint az Amazonas őserdeje. Területén egy hatalmas kiterjedésű tó található, mely tele van tűzdelve a korábban már említett karsztkúpokkal. Fantasztikus látvány, ahogy a rikító fehér habos-babos felhők alatt és között kikandikálnak a mélyzöld tó vizéből ezek a dús növényzettel szőtt kőrengetegek. Olyan nagyon pihe-puhának tűnnek. Legszívesebben a tiszta kék égből először a felhőkre ugranál, elmajszolnád, mint a vattacukrot, majd belehuppannál a pihe-puha szőrmók kúpocskák ölelésébe. Nagyjából 1 órányi hajózással e gyönyörű területen megérkezel néhány úszó bungalóhoz. Itt el lehet tölteni egy éjszakát, de a legtöbb turista csak látogatóba jön, nem is értem miért, hiszen felejthetetlen az a nyugalom, csend és harmónia, amely a bungalód teraszáról újra és újra eltölt, bár betelni vele képtelenség. Mivel itt nincs étterem, meg semmi, csak pár bungaló, a személyzet adja az ételt, áram pedig 6-10-ig van, melyet aggregátor biztosít. A bungaló láncolat egy hegyhez csatlakozik, melyre felkapaszkodva 2 budi blokk található. A lentebbi, este megközelíthetetlen, mert a denevérek birtokba veszik. A Nemzeti Park és a tó területe elég nagy védelemnek örvend, így alig néhány csónak szennyezi csak a vizét és a turista sem számottevő. Az ott eltöltött éjjelen, senki más nem volt ott a személyzeten kívül. A víz hihetetlen tiszta, színe nagyon élénk és olyan selymes és simogató érintkezni vele, mintha a legfinomabb és leglágyabb selyembe burkolóznál. A képek magukért beszélnek, először az első szállás és környékéről, majd a tó területéről. Katt a képre:
A következő megálló Krabi város volt egy alvás és vásárlás erejéig, mivel hogy a Nemzeti Parktól kora délutáning képtelen voltam elszakadni.
Mostanra pedig megérkeztem a tengerhez, Koh Phi Phi szigetére, mely arról nevezetes, hogy a közelben forgatták a Part című filmet. Átütő az érzés, amikor a hajóról a tenger sós ízét a szádban ízleled. Gyújtottam füstölőt Márticsku nevében és gondoltam mindannyitokra. Kicsit több, mint 2,5 éve már voltam itt, ugyan csak egy felfedező túra keretében, hiszen a sziget másik felén laktam, ahol a nagy élet folyik. Itt el vagyunk kicsit zárva a civilizációtól. A városig, így az első boltig vagy hajóval, vagy 1,5 órás kemény túrával lehet átkelni a hegyen, azonban a helyiek itt is biztosítanak mindent. Az öböl egy egykori cigány kalóz családé volt, akik eladták a terület nagy részét, kaptak érte 60 millió Bathot, és most a bambusz vízipipájukon kívül nem sok mindennel bajlódnak. Néhány vendég megfordul, de inkább a szomszédos bungalók vannak telítve. Mivel a család egészen a hegyre építkezett, vigyázni kell a kígyókkal, ezért felfelé jövet nem árt mindenféle hangokat kiadni, hogy elmeneküljenek, bár állítólag nincs errefelé halálos mérgű, de azért csak kellemetlen. Gekkókat is látni dögivel, nagyobbakat, mint valaha, és a szúnyogok is gigantikusak, mind méretükben, mind számukban. A terasz a tengerre néz, már amennyi kiszűrődik belőle a dús lombkoronák közül. Ez a sziget napfelkeltés oldala.
Többen kérdeztétek a lelki oldalt, azonban nem tudok mit mondani, mert zajlódnak a folyamatok a mélyben, így csak figyelgetem és hagyom lenni őket egyelőre. A jóga, pránajáma, meditálás, olvasás, és minél több tudatosság, terítéken van. Azonban ezekhez azért rendszeresség kell, ami az utazás hektikussága miatt eddig nem igen volt meg. Ezt a most következő időszaktól remélem, mégis próbálok minél lazábban viszonyulni hozzá. Idáig az utam során vegetáriánus ételeket fogyasztottam, de itt a frissen kifogott halakkal néha lepaktálok, illetve a Khao Sok első szállásán a háziasszony olyan finom borsos-fokhagymás csirkét csinált, hogy teljesen lekenyerezett. Mára ennyit. Puszi mindenkinek!
