Váratlan fordulatot vettek itt az események, ahhoz képest, hogy hosszabb távú maradásra és jógaoktatásra rendezkedtem be.
Éppen hogy eldöntöttem pár nap Phi-Phin való tartózkodás után, hogy hallgatok a megérzéseimre, melyek azt sugallják, hogy akármilyen kényelmes és jó itt lenni, nem ez az én helyem, és tovább kell állnom; amikor hívott Anyukám, hogy már a második repülő nem indul el arra a desztinációra, ahova menni akartak, és ha akarom, keresik a jegyet Bangkokba. Hogy akarom e? majd kiugrottam a bőrömből örömömben a hír hallatán. Gyorsan találtunk nekik jegyet, és másnap repülnek is. Már az egymást követő második évben történik meg ugyan az, ugyan oda menet és ugyan úgy a hó miatt.
Így én is elindultam a szigetről, hogy oda érjek az érkezésükre a Bangkoki reptérre. Kíváncsi vagyok, hogy alakul ez a spontán felvetődött helyzet, ugyanis tudomásom szerint a szüleim, velem ellentétben, még soha életükben nem utaztak ilyen messzire, utazási iroda szervezése nélkül, csak úgy bele a ’véletlenek’ és a lesz ami lesz birodalmába. Remélem sikerül majd átadni valamit az „easy rider” feelingből és átalakul bennük az aggodalom és kiszolgáltatottság érzése az ilyen jellegű utazással kapcsolatban, valami egészen más, kibontakoztató erejű jóérzéssé.
Én azért imádok így utazni, mert elkap egy áramlás, ami addig repít, amíg hagyod és olyan eddig ismeretlen élethelyzetekbe hoz, amiben hihetetlen sokat tanulsz mind a külső, mind a belső világodról. Nem hiába van tradíciója az utazásnak tőlünk nyugatabbra. A fiatal befejezi a sulit, középiskola, vagy egyetem, majd a szülei a kezébe nyomnak egy valag pénzt és elküldik egy fél évre-évre utazni azzal a jelmondattal, hogy: „Travelling is the best education in the world”. Hihetetlen sok ilyen fiatallal lehet találkozni, akik leginkább finn, norvég, svéd, angol, francia, amerikai nemzetiségűek. Számomra az ilyen utazás, azelőtt ismeretlen belazulást tud nyújtani és alapjaiban erősíti meg az életbe és saját magadba vetett hitet, miközben úgy tárja szélesre látóköröd és úgy nyit meg új kapukat benned, hogy észre sem veszed, mert ez a hozománya, ami magától bekövetkezik. Segít újra ráhangolódni arra a fonalra, ami a dolgos hétköznapok kavalkádjában és a kapcsolatok útvesztőiben néha rettenetesen elvékonyodik, vagy netán el is szakad. Azonban ez az a fonal, aminek nagyon fontos, hogy tudatában legyünk, hisz ez kapcsol össze magunkkal, épp úgy, mint magával az élettel, az élet folyamával, a létezéssel. Ha ez nincs meg, képtelen vagy jó döntéseket hozni az életben, melyek a szívből jönnek, a megérzések által és így elveszel teljesen egy olyan dologban, amibe bele se gondolsz, hogy semmi értelme. Nyilván utazáson kívül más lehetőségek is vannak ennek a minden értéken felüli kapcsolatnak az ápolására saját magaddal és az élettel, ilyen például a jóga is, de azért nagyon jó néha gyökeresen kiszakadni abból, amiben élsz, hogy megadd a lehetőséget annak, hogy teljesen kívülről szemlélődj. Nekem ilyenkor nagyon sok ötletem támad és csak úgy virágzik a kreatív energiám. Imádom ezt az érzést. Nagyon inspiráló belehelyezkedni egy ilyen ’ereszd el a hajam’ életformába, ahol elveszted a gátlásaid és minden irányítani vágyásod, mindezt drogok és alkohol rásegítése nélkül. Mindehhez persze jól jön az, hogy igazából az embernek 0-24 órában meg van a lehetősége magára figyelni és csak venni és adni az impulzusokat, amik jönnek a külvilágból és repülnek is tova.
Döntésem ellenére e pár nap alatt igencsak megszerettem a helyieket, és érzékenyre sikerült a búcsú. A legnagyobb forma az ötven x éves Don, őszülő vállig érő hajával és vékonyka, ám de annál erősebb testével, akinek szeméből olyan szeretet, ártatlanság és tisztaság árad, amit még ilyen formán nem tapasztaltam. Művész lélek a drága, énekel, gitározik, fest, karkötőt és ékszereket készít, főz, de fő tevékenysége a bambuszból készült vízipipa karban tartása. Volt egy nagy szerelme, az egyetlen szerelme, aki immáron 18 éve, hogy hazament Németországba, és hiába várta évekig különböző szigeteket járva, nem jött vissza hozzá. A karjára tetoválva ott az arcképe Lindának, akiből lassacskán eljön az idő, hogy pillangót varázsolnak tetoválós barátai. Bármikor lejöttem a bungalóból körülugrált, mindig hozott ezt-azt, és érezni lehetett, hogy szívből akar adni, teljesen mindegy, hogy mit, azt, ami itt és most van. A család feje Lee, akinek ott van a felesége és a 2-3 éves kisfia, és régi jó barátja, Monk, aki angolul a legjobban beszélő vagány fiatal, a maga 26 évével. Mindannyian muszlimok. Mialatt velük laktam, a háziasszony, Nok, elutazott, így nem igen tudtam megkóstolni messze földön híres főztjét és így arra sem volt alkalmam, hogy jobban megismerkedjem a thai konyha rejtelmeivel.
Egyik nap Rantee Bayről átkeltünk a hegyen keresztül Tong Sai-ba, ahol a nagy élet folyik. Egyszer már volt szerencsém ehhez az úthoz, azonban mégis meg tudott lepni meredeksége. A lassacskán 3 év alatt, amíg nem jártam itt, még sokkal jobban kiépült minden, bár már akkor is minden a turisták körül forgott. Azt kell, hogy mondjam, hogy emiatt egészen kezdi elveszíteni a varázsát a sziget ezen része. Szépségét ugyan megtartotta, főleg ha elhajózol más részekre, de a turisták úgy elárasztották, mint a sáskahad és egy részeges party-desztinációvá változtatták. Ehhez képest Rantee a megtestesült nyugalom, melyre kemény küzdelem átjutni a sok száz lépcsőn fel, majd a csúszós és meredek őserdei lejtőkön át. Néhány bungalójával és kellemes energiáival teljesen elrepíti az embert egy más világra.
Szüleim megérkeztek szerencsésen, behűtött magyar pálinkával vártam őket a reptéren. Megkezdődött a lazulás…
