Amikor 8 óra buszozás után, délutánra megérkeztem Luang Prabangba, nem értettem, hogy miért nyilvánították ezt a várost az UNESCO Világörökség részévé, hiszen első látszatra, csupán egy Vientienhez hasonlóan felfejlődött, de sokkal nyüzsgőbb város, telis-tele turistákkal, bazárokkal, csili-vili hotelekkel és éttermekkel. Azonban 2 nap ott tartózkodás után igencsak belopta magát a szívembe.
A Vang Vienből ide vezető út egyszerűen mesés volt. Hosszú időn át,csak hegyeket szeltünk át, a már sokszor taglalt gyönyörködtető flórával beborítva, majd egyszer csak fent voltunk a legtetején, minden hegycsúcs felett. A hegygerincen haladtunk és minden egyéb hegy pici pontba futott le alattunk. Meseországban jártunk és a festmény része voltunk.
Az egykori főváros, Laosz első számú turista látványossága, köszönhetően a csillogó templomoknak és a francia építészet maradványainak; a Thaiföldre és Kínába vezető főútjai pedig fontos kereskedelmi központtá teszik.
Szinte minden sarkon templom van, így szerzeteseket is elég sűrűn látni a narancsszínű öltözékükben botorkálva. Maga a város nem valami nagy, huszonhatezren lakják csupán. A központ fő utcáját délután 5 óra körül ellepik az árusok és színpompás éjszakai piaccá varázsolják, mely 11:30-ig tart. Éjfélkor már teljes csend van az egész városban, megőrizve ezzel a tradíciókat. A nyüzsgésből kisétálva a Mekong partja felé, nagyon szép, romantikus, csendes és elegáns környékeken sétálhatunk. Ez a város olyan, mint egy kis ékszerdoboz, minden a helyén van. A fő látványosság a templomok és szerzetesek, valamint a környéken elhelyezkedő vízesések, ahova én nem mentem el, mert többre értékeltem átérezni a város hangulatát arra az időre, amíg itt vagyok.
Az első teljes napon, leginkább a templomokat jártam körbe. Elidőztem néhány kolostorban, beszélgettem szerzetesekkel és velük tartottam az 5 órakor kezdődő 1 órás imádságukon. Nagyon örültem, hogy megengedték, hogy beüljek közéjük. Óriási élmény volt hallgatni kántálásukat a buddhákkal teli oltár felé fordulva. Minden reggel 4 órakor kelnek és imával kezdik a napot, majd körbesétálják a várost, - ha jól értettem áldást és ételt osztogatnak a hajléktalanoknak - majd visszaérkezve a kolostorba elfogyasztják a reggelijüket, és iskolába mennek, ahol buddhizmusról tanulnak, valamint az egy órás ima szövegét memorizálják. Ez után az 5 órai ima következik, majd szabad foglalkozás.
A következő napon csak úgy lófráltam a városban és ücsörögtem itt-ott, hagytam, hogy átjárjon a hely szelleme. Lógtam pár órát egy amerikai fiúval, aki már 3 hónapja úton van és szintén blogot ír az utazásáról. Rákkutatással foglalkozik, de kicsit besokallt és most ki akarja találni, hogy hogyan tovább. Mesélte, hogy milyen sok egyedül utazó nővel találkozik. Szinte többen vannak, mint a férfiak.
Most itt vagyok újra a fővárosban, Vientienben. Reggel érkeztem meg a busszal és este indulok is tovább Bangkokba, ahol felszedem a cuccom másik felét és megindulok délnek, először a Khao Sok Nemzeti Parkba, majd Ko Phi Phi egy csendes szegletére, ahol valószínű egy hosszabb időt töltök majd el egy helyben. Közben találkoztam újdonsült spanyol barátnőmmel, Theba-val, aki éppen albérletet keres, mert úgy tűnik itt ragad, annyira bejön neki ez a hely. Üdv Mindenkinek, legközelebb Thaiföldről jelentkezem, yeeeeeeeees :)
A lenti képre kattintva pedig Luang Prabangról és a szerzetesekről egy csodálatos fotósorozatot találtok, melynek csak egy része az én szerzeményem.
