ITT KEZDŐDIK. Továbblépés: Bejegyzés végén ÚJABB BEJEGYZÉS-re kattintva

Budapest Airport

Itt ülök a reptéren, várva a beszállásra. Azt hiszem elmondhatom, hogy ilyen szervezett még soha életemben nem voltam. Ma délelőtt picit ide...

Cambodia 3. nap

Ma egész nap pihentem, sokáig aludtam, leválogattam a képeket és megírtam az elmúlt napok eseményeit a blogra. Hála Soma tippjének megjavult a netem és Peti révén tudom hogy mi is történt pontosan Phnom Penh-ben:

Koh Pich nevű félszigeten (Gyémánt-szigetként emlegeti a legtöbb híradás) több százezren, egyes források szerint milliónyian vettek részt a hétfői esti koncerten. Amikor hazaindult a főként fiatalokból álló tömeg, eddig nem világos okból pánik tört ki a félsziget északi csúcsánál lévő függőhídnál összezsúfolódott emberek közt, akik egymást taposva próbáltak kijutni a félszigetről.

Phay Siphan kormányszóvivő keddi közlése szerint legalább 378 ember életét vesztette a tragédiában, 755-en megsérültek és attól tartanak a hatóságok, hogy ezek még nem a végleges számok, a veszteséglista várhatóan még nőni fog. Az áldozatok nagy részét agyontaposták, de sokan vesztették életüket a folyóban is, ahová belökték őket, vagy éppen félelmükben magukat vetették a hídról. Kórházi orvosok a halálos áldozatok közt több olyat is találtak, akikkel áramütés végzett.

Nagyon örülök, hogy végül elmentünk a ma esti előadásra, még akkor is, ha nem az alacsony költségvetésűeknek való. Az étterem gyönyörű szép volt, már az első estén, úton a szállás felé kiszúrtam, hogy mennyire jól néz ki, és erre ide mentünk. Kellemes meglepcsi volt. Az étterem majdnem felét különböző nemzetiségű ételek minden variációja töltötte ki, az étkeztetés büfé jellegű volt. A táncoslányok is nagyon szépek és édesek voltak. Sajnálom, de úgy fest, hogy a videót nem sikerült végül maradéktalanul feltölteni, de próbálkozom majd még.

Holnap korán reggel indulunk tovább, megállunk Phnom Penh-ben a laoszi vízumot megcsináltatni, majd irány Laosz és a 4000 sziget, ami állítólag meseszép. Ismét hosszú út áll előttünk, de aztán pár nap kellemes pihi azon a gyönyörű helyen.

Egyébként baromi jó Krishnával utazni. Csendes, hasonló indíttatásai vannak az életben, nem a party motiválja és a csajozás, hanem ő is a mélyebbet keresi. Abszolút barátként tekintünk egymásra, így teljesen őszintén mindent megosztunk. Picit talán nőies is, olyan mintha a barátnőm lenne. :) Pont ezt magyaráztam neki a minap, hogy a 2,5 évvel ezelőtti Thai utamhoz képest most nem tudnék akármilyen újdonsült haverral utazgatni. Totálisan megváltozott a motivációm. A tudatosság útját és iskoláját járom...